
Akik korlátozzák a szabad fejlődést…(?)…
Miért van az, hogy valóban veszélyes emberek az emberiségre, szabadon garázdálkodhatnak, míg az idejekorán valódi tudatra ébredő emberek “fénye” ahogy “fényt, valódi fényt bocsátanak ki”, rögtön letiltják az “adminisztrátorok”, és attól kezdve nagyon gyorsan ki is végezteti őket, az a hatalom, amelyik az “adminisztrátorokat mozgatja – fizeti”…(?)…
Az én esetemben ez ma még “csak” annyit* jelent, hogy “elszigetelnek” a látó, a halló emberektől, mesterséges “Légüres teret” (agyonhallgatnak*) húznak körém, de az is lehet, hogy csupán még nem jött el annak az ideje, ami, mint csatornán, rajtam keresztül jöhetne az emberek világába…(?)…
Nem jött el még az ideje annak*, hogy kiderülhessen a helyes, az igaz, a REND soron következő állapota…(?)…
A Nap sem ugrik soha, egyből a “delelő” pontra!
Mindenféle erőszak, sürgetés, félelem keltés nélkül, “Ne légy szeles. Bár a munkádon más keres – dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.”…(?)…
József Attila: Ne légy szeles…
Az ember, mert nincs nagyobb hatáskörrel felruházva, mert kiérdemelni semmit sem képes, hacsak, mint Rendeltetett Méltósághordozói Méltóság Hordozó Emberi Lényként viselkedve, el nem fogadja az irgalmat és a kegyelmet, ami által MEGSZŰNHET a “kiszolgáltatottsága“, kapcsolódhat a teremtő erőhöz, sem többet, sem kevesebbet nem tehet, mint hogy mindenkor és egyoldalúan “ALKALMAZKODIK” avagy “NEM ALKALMAZKODIK” a “FELTARTÓZTATHATATLAN”, a megállás nélküli folyamatos “VÁLTOZÁSHOZ”!
2026.09.19. Kárpát- medence. Pest Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos