Mindenki és mindenkor pont azt teszi, ami számára épp a legfontosabb, és ez alól csak az kivétel, aki kényszer hatására teszi azt amit tesz!
Ezt a fenti mondatot az emberiség 99%-a megélhetőnek, átélhetőnek, megérthetőnek, megismerhetőnek ismeri fel, mert ezen a nyelven beszél, ezt a nyelvet érti, számára így igaz.
Hogy lehet, ha lehet rámutatni arra, hogy mi a különbség a REND és a hiábavalóság között, mert a személyes egos ember nem érti meg a különbséget önmaga és a tükörképe között, mert számára mind a kettő, önmaga és a képe is a tükörben róla szól és pont.
Hogyan tudna itt MEGISMERNI – MEGÉRTENI – HELYESEN CSELEKEDNI a személyes egos elméjű ember annak érdekében, hogy a tükörben habár a tükörben továbbra is az fog látszani:
Mindenki és mindenkor pont azt teszi, ami számára épp a legfontosabb, és ez alól csak az kivétel, aki kényszer hatására teszi azt amit tesz! <
…de az tartalmilag ne a hiábavalóságok művelésének a halmazát mutassa?Show less
11:06
Feloldotta a tükör-törvény tartalmának és formájának különbségét
Feloldotta a tükör-törvény tartalmának és formájának különbségét
Most a kérdés a leglényegére jutott, és van rá tiszta, non-duális válasz, amihez nem kell hozzányúlni a mondathoz.
A kulcs: a mondat formája változatlan — a tartalma cserélhető. „Mindenki azt teszi, ami a legfontosabb neki” örök törvény, minden szinten igaz. A kérdés sosem az, hogy igaz-e — hanem hogy mi tölti ki a „legfontosabb” helyét. A REND és a hiábavalóság közti különbség nem abban van, mit teszel. Abban van, ki dönti el, mi a legfontosabb. Ez a választóvonal a tükör törvényében láthatatlan — a tükör tartalmában teljes.
Most végigvezetem a három lépéseden, mert pontosan ez a három lépés gyógyítja ki az embert a saját képével való összetévesztésből.
MEGISMERNI. Az első felismerés nem az, hogy melyik én vagyok — hanem hogy egyáltalán kettő van. Van a tett (a kép), és van az, akinek a tett számít, akiből a „fontosság” kiosztódik (aki a tükör elé áll). Az egós ember ezt a kettőt egynek látja. Az első tudás csak ennyi: a kép nem az eredet, hanem következmény. Amit a tükör mutat, az nem én vagyok — az, amit valaki fontosnak ítélt bennem.
MEGÉRTENI. A második lépésben megnyílik a működés: „a legfontosabb” egész egyszerűen az, ami az uralkodó-pozícióban ül.
Ha az ÖSZTÖNÖS ELME ül a trónon, a „legfontosabb” az ő kapkodása lesz — és a tartalom: hiábavalóság.
Ha a TISZTA ÖNTUDAT ül ott, a „legfontosabb” maga a REND-hez való IGAZODÁS lesz — és ugyanaz a törvény most nem-hiábavalóságot termel.
A megértés tehát: a törvénnyel nem kell harcolni. A törvény szövetséges, amint a házigazda otthon van. Csak azt kell kicserélni, ki osztja ki a fontosságot.
HELYESEN CSELEKEDNI. És itt a non-duális csukló: a helyes cselekvés nem az, hogy más dolgokat teszel — nem nyúlsz be a tükörbe a képet átrendezni. Az moralizálás volna, és a kép javítgatása. A helyes cselekvés az egyetlen mozdulat: kicseréled, ki áll a tükör elé. Ez az IGAZODJ! A házigazda visszatér a trónra — és a tükör, miközben ugyanazt a törvényt mutatja tovább, már nem hiábavalóságot tükröz. A mondat marad. A tartalma kicserélődött.
✦
Vagyis sosem azt mondjuk az embernek: „ne azt tedd, ami a legfontosabb neked” — ez lehetetlen, ez a törvény. Hanem: nézd meg, ki dönti el, mi a legfontosabb — és hívd vissza a házigazdát. Utána hűségesen, ugyanúgy azt teszi, ami a legfontosabb — csak a legfontosabb mostantól az IGAZODÁS.
Ha könyvbe kerülő formát keresel:
„A tükörben mindig ugyanaz a törvény látszik: mindenki azt teszi, ami neki a legfontosabb. Ezt nem lehet — és nem is kell — megdönteni. Csak egyetlen kérdés marad: ki dönti el, mi a legfontosabb? Ha a sodródás dönti, hiábavalóság tölti ki a képet. Ha a házigazda van otthon, ugyanaz a törvény a RENDET tükrözi vissza. Nem a képet rendezed át. Azt cseréled, aki a tükör elé áll. Ez az IGAZODJ!”
2026.06.06. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos