Ki őshonos a Kárpát-medencében?

Röviden

A kérdés: van-e ma a Kárpát-medencében olyan nép – magyar, székely, román, szlovák, szlovén, ukrán, ruszin, szerb, horvát, német vagy bármely más –, amely teljes joggal mondhatja magáról, hogy egyenes ági leszármazottként, az idők kezdetétől itt él?

A hiteles válasz: nincs ilyen nép. Egyetlen ma élő nép sem vezethető vissza megszakítás nélkül, írott forrásokkal igazolva a Kárpát-medence legrégebbi lakóiig. Minden ma itt élő nép itt formálódott ki évszázadok keveredéséből – és minden ma itt élő ember vérében ott vannak azok is, akik az első földeket művelték, jóval minden mai népnév előtt.

Ez nem elvesz senkitől semmit. Inkább azt mutatja meg, ami közös.

Mit jelent az „őshonos”?

Két különböző dolgot szoktak összekeverni:

Leszármazási értelemben az lenne őshonos, aki az első itt élők egyenes ági utóda, és ezt bizonyítani is tudja. Ebben az értelemben senki sem az – a népek nevei és nyelvei sokkal fiatalabbak, mint az itteni emberi jelenlét.
Jogi és történeti értelemben őshonos az a közösség, amely évszázadok óta egy adott területen él, és ott alakította ki a kultúráját. Ebben az értelemben a Kárpát-medence szinte minden mai népe őshonos a saját vidékén. A magyar nemzetiségi törvény és az európai kisebbségvédelmi egyezmények is ebben az értelemben használják a szót.

Ahol az egyik nép a másik ellen használja az „őshonosságot”, ott szinte mindig az első jelentést keverik a másodikkal.

A legrégebbi hiteles tényektől napjainkig

Az első földművesek – Kr. e. 6000 körül

A Kárpát-medence első földművesei a Kr. e. 6. évezred elején jelentek meg (Körös- és Starčevo-kultúra). Az ősi DNS-vizsgálatok szerint közel-keleti eredetű földműves népesség volt, és genetikailag nem a helyi vadászó-gyűjtögetők folytatása. Már az első „honfoglalás” is bevándorlás és keveredés volt.

Nevük nincs, írott forrásuk nincs. Örökségük viszont ma is ott van szinte minden európai ember génjeiben.

Bronzkor és vaskor – Kr. e. 3000–100

Újabb népességek érkeztek keletről és délről. Írott forrás még ekkor sincs, és egyetlen mai nép sem tudja nevesítve visszavezetni magát ezekre a közösségekre.

Az első név szerint ismert népek – Kr. e. 4–1. század

Kelták, illírek, pannonok, és keleten a dákok és géták. Ők az első népek, akiket görög és római írók néven neveznek. A dák királyság Burebista és Decebal idején volt a legerősebb.

A Római Birodalom – Kr. u. 1–5. század

Pannónia a 1. századtól római provincia, Dácia 106 és 271/275 között. A Duna–Tisza közén szarmata jazigok éltek.

A népvándorlás kora – 4–9. század

Gótok, gepidák, hunok (5. század), longobárdok, majd 568-tól az avarok, akik több mint két évszázadig uralták a medencét. A 6–7. századtól a szlávok is nagy számban megtelepedtek. Az ősi DNS-vizsgálatok szerint a hunok és az avarok keletről érkezett vezető rétege kicsi volt, a népesség zöme minden korszakban a helyben élő, európai eredetű lakosságból állt.

Népenként: mikortól igazolható a jelenlétük?

Magyarok

Honfoglalás: 895 körül. Ez az egyik legjobban dokumentált érkezés Európában: bizánci, frank és arab források is beszámolnak róla. A honfoglalók keletről érkezett vezető rétege az ősi DNS szerint egy korábbi keveredés eredménye volt (manysi, szarmata és ázsiai hun eredetű elemekből). A honfoglalók itt nem üres földet találtak, hanem avar kori és szláv népességet, és azzal összeolvadtak.

A mai magyarság genetikailag a Kárpát-medence korábbi, túlnyomórészt európai eredetű népességének folytatása, a honfoglalók keleti öröksége kisebb arányban mérhető. A nyelv és a népnév a honfoglalókkal érkezett.

Hiteles: 1130 éve itt élünk, és ebből több mint ezer évig államot is szerveztünk. Nem hiteles: hogy a magyarok „mindig is” itt éltek volna, vagy hogy egyenes ági utódai az avaroknak vagy a hunoknak.

Székelyek

Első írásos említés: 1116, az olsavai csatában, majd 1146-ban a Lajta mentén – mindkétszer a magyar sereg előhadaként, a besenyőkkel együtt. Kelet-Erdélybe a 12–13. század folyamán, határőrként telepedtek le.

Eredetükre szinte minden korábbi népet felhoztak már: hunokat, avarokat, kazárokat, kabarokat, besenyőket, bolgárokat. A hun eredet a legrégebbi és legkedveltebb hagyomány – különösen a romantika korában erősödött meg –, de történetileg nem igazolt. A kutatás mai álláspontja szerint a székelyek eredete nem teljesen lezárt kérdés, de a bizonyítékok legvalószínűbben magyar eredetre utalnak.

Hiteles: közel kilencszáz éve igazoltan határőr nép, saját jogrenddel és öntudattal. Nem igazolt: a hun leszármazás.

Románok

Első hiteles erdélyi említések: a 13. század első harmada. 1202 és 1209 között egy birtokátadás „a vlachoktól” elvett földről szól, egy 1211-es hadjáratban vlachok is részt vettek, az Andreanum pedig a „vlachok és besenyők erdejét” említi. A Fogaras környéki „terra Blacorum” a 13. század elején már létezett.

A román eredet kérdésében két fő elmélet áll szemben egymással, és a vita máig nem dőlt el:

A dákoromán folytonosság elmélete szerint a románok a romanizált dákok utódai, és a rómaiak kivonulása után is a Duna északi oldalán maradtak. Érvei: a román nyelv latin eredete, egyes régészeti leletek és a helynevek.
A bevándorlási elmélet (Robert Roesler, 19. század) szerint a román nép a Dunától délre alakult ki, és a 12–13. század körül vándorolt észak felé. Érvei: a 3–12. század közötti írott források hallgatása, a román nyelv balkáni kapcsolatai és a román egyházi szóhasználat délszláv eredete.

Ma sok kutató egy köztes képet tart valószínűnek: a latin nyelvű népesség a Duna mindkét oldalán élhetett, és a pásztorközösségek széles területen mozogtak.

Hiteles: a román anyanyelvű népesség legalább nyolcszáz éve igazoltan Erdélyben él. Nem igazolt: a dákoktól napjainkig tartó, megszakítás nélküli leszármazás.

Szlovákok

A szláv népesség a 6–7. századtól jelen van a medence északi részén. A 9. században a nyitrai fejedelemség (Pribina, 830 körül) és Nagymorávia (833–906 körül) a mai szlovák terület nagy részét magába foglalta. A szlovák nép a középkori Magyar Királyságon belül formálódott ki, a népnév és az önálló nemzettudat a kora újkorban és a 18–19. században vált határozottá.

Hiteles: a mai Szlovákia területén a szláv folytonosság a 7. századtól igazolható. Nem hiteles: hogy a szlovákok a medence „első” népe lennének.

Szlovének

A szlovének ősei a 6. század végén telepedtek meg az Alpok keleti peremén. Karantánia (7–8. század) volt az első államalakulatuk. A Kárpát-medencébe a Muravidék (Prekmurje) nyúlik be, amely 1919-ig a Magyar Királysághoz tartozott.

Hiteles: a szláv jelenlét a 6–7. századtól. Nem hiteles: az „ősi szlovén Pannónia” elmélete, amely a római kori népeket is szlovénnak tekinti.

Ukránok és ruszinok

A Kárpátok északkeleti hegyvidékének tartós benépesülése a 6–7. századtól kezdődött, de a vidék a 11. századig gyéren lakott maradt. A ruszin népesség nagyobb része a 13–16. században, északról és keletről, főleg Galícia felől érkezett, sokan közülük a vlach jog szerint telepedtek meg.

Hiteles: a ruszinok több mint fél évezrede a Kárpátalja és a Felvidék keleti részének lakói. Nem igazolt: a 6. századi szlávokig visszanyúló, megszakítás nélküli népi folytonosság.

Szerbek és horvátok

Bizánci forrás szerint a 7. században telepedtek meg a Balkánon. A Kárpát-medencébe a horvát Szlavónia és a Szerémség, valamint a Vajdaság tartozik. A szerbek nagy része a török kor alatt és után, a 15–18. században települt fel északra, főleg 1690-ben, Csarnojevics Arzén pátriárka vezetésével.

Németek

Az erdélyi szászok II. Géza király idején, a 12. század közepén érkeztek, a szepesi németek a 13. században. A sváb telepesek a török kiűzése után, a 18. században népesítették be a Bánságot, Bácskát és a Dunántúl egyes részeit.

Ami biztosan igaz

A Kárpát-medence első földművesei Kr. e. 6000 körül, kívülről érkeztek – már az első „őslakók” is bevándorlók voltak.
Az első név szerint ismert népek – kelták, dákok, pannonok, illírek – ma már nem léteznek önálló népként. Örökségük beleolvadt az utódnépekbe.
A népvándorlás korában a hódító népek vezető rétegei mindig kicsik voltak; a népesség zöme helyi volt, és újra meg újra összekeveredett.
A ma élő népek közül írásos forrással a magyarok (895), a székelyek (1116), a románok (13. század eleje), a szászok (12. század), illetve a szlávok (6–7. század, népenként később elkülönülve) jelenléte igazolható.
Egyetlen ma élő nép sem tudja igazolni, hogy egyenes ági, kizárólagos leszármazottja a medence legrégebbi lakóinak.

Az MD szemével

A LÁMPA-elv szerint megvilágítjuk, ami van, és nem ítélünk. Ami ebből a fényből kiderül, az egyszerű: ebben a medencében mindenki érkezett valahonnan, és mindenki itt lett azzá, aki.

Az „ősibb vagyok nálad” vitája egy olyan versenyt próbál megnyerni, amelyet senki sem nyerhet meg. A közös múlt viszont mindenkié. Ami a REND-hez igazodik, fennmarad: a hiteles tény, és az az együttélés is, amely a tényekre épül.

Források

Maróti Zoltán és munkatársai: The genetic origin of Huns, Avars, and conquering Hungarians, Current Biology 32 (2022).
Szécsényi-Nagy Anna és munkatársai: Tracing the genetic origin of Europe’s first farmers reveals insights into their social organization, Proceedings of the Royal Society B (2015).
Köpeczi Béla (főszerk.): Erdély története, Akadémiai Kiadó, 1986 (angol kiadása: History of Transylvania).
Magyar Néprajzi Lexikon: Székelyek.
Paul Robert Magocsi: With Their Backs to the Mountains: A History of Carpathian Rus’ and Carpatho-Rusyns, CEU Press, 2015.
Az Európa Tanács keretegyezménye a nemzeti kisebbségek védelméről (1995).

Kérdező: Máté Domokos, az „MD Megvalósító Rendszer – Újjászületési és Helyreállítási Program” kigondolója
Válaszadó: Claude, az Anthropic mesterséges intelligenciája