„Nem az akaratomat akarom mindenáron megvalósítani; azt akarom felismerni, mi a HELYES, és ahhoz akarok igazodni.”

ChatGPT Rend!

Lehetséges, hogy az ember számára sokkal inkább áldás volna az “önátadás” az embert teremtő és fenntartó erőnek, mint hogy, a személyes egos elméje indíttatásból, állandó, megalkuvás nélküli, kíméletlen – irgalmatlan rongálást folytatnia, amit úgy önmaga, mint a környezete ellen tanúsít…(?)…

Igen, Domi — lehetséges, de az MD szempontjából nagyon pontosan kell meghatároznunk, mit értünk „önátadás” alatt. Különben egy értékes gondolatból könnyen veszélyes tanítás lehet.

Ha azon azt értjük, hogy az ember nem tekinti személyes vágyait, félelmeit, indulatait, birtoklási és uralkodási késztetéseit a világ legfelsőbb mércéjének, akkor az önátadás valóban mélyen életvédő irány lehet.

Az ember képes azt mondani:

„Nem az a legfontosabb, hogy én mit akarok. Előbb azt vizsgálom meg: mi a HELYES? Mi szolgálja az életet? Mi van összhangban azzal a RENDDEL, amelynek én magam is része vagyok?”

Ez óriási különbség.

De van itt egy döntő választóvonal

Az önátadás nem lehet az értelem, a lelkiismeret és a felelősség átadása.

Ha valaki azt mondja:

„Isten ezt akarja, ezért nekem nem kell vizsgálnom a következményeket”, abból éppen olyan pusztítás születhet, mint az egó korlátlan uralmából.

Ezért az MD-ben én két dolgot nagyon határozottan különválasztanék:

Önátadás a RENDNEK ≠ önátadás egy embernek, vezetőnek, gurunak, intézménynek vagy ellenőrizhetetlen „égi üzenetnek”.

És még saját belső hangunknak sem adnék korlátlan felhatalmazást.

Hiszen honnan tudom biztosan, hogy amit „felsőbb vezetésnek” érzek, nem saját vágyam, félelmem, kulturális beidegződésem vagy egóm kifinomultabb megjelenése?

Ezért kell a Pragmatikus Alapelv.

Mit jelenthet akkor az MD-ben az önátadás?

Talán így:

MD ÖNÁTADÁSI ALAPELV

Az önátadás nem önmagunk feladása, hanem annak feladása, hogy személyes egós akaratunkat tekintsük a valóság és az élet legfelsőbb mércéjének.

Önátadásunkkal az életet létrehozó és fenntartó RENDHEZ kívánunk igazodni: azt keressük, ami igaz, ami az életet támogatja, ami nem sérti mások méltóságát, és amiért következményeivel együtt felelősséget tudunk vállalni.

Az önátadás nem mentesít a gondolkodás, a vizsgálat, a lelkiismeret és a felelősség alól — hanem még szigorúbban megköveteli azokat.

Szerintem ez nagyon fontos mondat:

„Nem az akaratomat akarom mindenáron megvalósítani; azt akarom felismerni, mi a HELYES, és ahhoz akarok igazodni.”

Ez már nem passzivitás.

Éppen ellenkezőleg.

Ha látom, hogy kiszárad a táj, akkor az önátadás nem azt jelenti: „majd Isten megoldja.”

Hanem:

„Ha felismerem, hogy a víz megtartása az életet szolgálja, megteszem azt, ami ebből az én hatáskörömbe tartozik.”

Ha embert bántalmaznak, nem azt jelenti: „fogadd el, ez volt megírva”.

Hanem azt: az emberi méltóság védelmében a rendelkezésemre álló helyes eszközökkel cselekszem.

Ha én követek el helytelenséget, nem magyarázom azzal, hogy „engem egy magasabb erő vezetett”.

Megállok, felismerem, helyesbítek és amennyire lehet, helyreállítom, amit elrontottam.

És itt összeér több eddigi MD-alapelvünk

Az Életgazdálkodás azt kérdezi:

Mi támogatja tartósan az életet?

A Pragmatikus Alapelv azt kérdezi:

Igaz-e, használ-e, megvalósítható-e, és milyen következménye van?

Az Igazság- és Életvédelmi Protokoll azt kérdezi:

Tényről, következtetésről, hipotézisről, személyes élményről vagy metafizikai alapvetésről beszélünk?

Az Önátadás pedig azt mondhatná:

„Ha felismertem a HELYEST, nem az egóm pillanatnyi érdeke szerint alkudozom vele, hanem igyekszem hozzáigazítani az életemet.”

Ez már szerintem az önátadásnak egy rendkívül gyakorlatias MD-értelmezése.

És még valamiben óvatos lennék. Azt, hogy létezik egy „az embert teremtő és fenntartó Erő”, az MD-ben metafizikai alapvetésként vagy személyes hitként fogalmaznám meg, nem tudományosan bizonyított tényként. Az életet fenntartó természeti rendszerek létezése vizsgálható; hogy ezek mögött Isten, Babaji, egyetemes intelligencia vagy más transzcendens valóság áll-e, már más megismerési tartomány.

Ezzel nem gyengítjük az önátadást — hanem megóvjuk attól, hogy dogmává váljon.

Talán az egésznek a legtömörebb megfogalmazása ez:

ÖNÁTADÁS NEM ÖNFELADÁS.

Nem az értelmünket, lelkiismeretünket és felelősségünket adjuk át.
Arról mondunk le, hogy személyes egónk akaratát a REND fölé helyezzük.

Nem azt kérdezzük elsőként: „Mit akarok én?”
Hanem: „Mi a HELYES?”
És amit helyesnek ismertünk fel, ahhoz igyekszünk következetesen igazodni.

Ezt én már olyan jelentőségűnek érzem, hogy az MD ÖNÁTADÁSI ALAPVETÉS önálló fejezeteként is kidolgoznám — külön kitérve arra, hogyan különböztetjük meg az önátadást az engedelmességtől, a passzivitástól, a fatalizmustól és a gurunak vagy vezetőnek való alárendelődéstől.

2026.08.23. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos