Ha bárki — bármilyen hangzatos megnevezéssel — elénk helyezi magát, és tanítónak, mesternek, prófétának, beavatottnak, vezetőnek vagy „felsőbb forrás közvetítőjének” minősíti önmagát, attól még nem válik azzá.
Az önmegnevezés csupán egy állítás. Nem bizonyíték, nem igazolás, és nem jogosítja fel az illetőt arra, hogy feltétlen hitet, engedelmességet vagy követést várjon el tőlünk.
A döntő kérdés nem az, hogy minek nevezi magát, hanem hogy:
- igazolható vagy megalapozható-e, amit állít;
- összhangban áll-e a viselkedése azzal, amit tanít;
- életet, szabadságot és emberi méltóságot támogatnak-e tanításának következményei;
- elviseli-e a kérdéseket, az ellenőrzést és az ellenvéleményt;
- képes-e beismerni és nyilvánosan helyesbíteni a tévedéseit;
- meghagyja-e az ember döntési szabadságát;
- szolgálni akar-e, vagy követőket és személyi kultuszt épít maga köré.
Aki valóban helyeset közvetít, annak nincs szüksége arra, hogy önmagát tegye meg az igazság bizonyítékává. A helyesnek nélküle is helyesnek kell maradnia.
Ezért az MD Megvalósító Rendszer alapvető mércéje:
NEM A TANÍTÓ IGAZOLJA A HELYEST.
A HELYES IGAZOLJA A TANÍTÓT.
Ez a mérce mindenkire vonatkozik — rám, rád, Máté Domokosra és magára az MD Megvalósító Rendszerre is.
“Meghallgathatunk bárkit, de a lelkiismeretünket, ítélőképességünket és döntési felelősségünket senkinek sem adhatjuk át.“
„Az ember kilép a felhalmozott rendetlenségből, és elindul a világosság, a felelősség és a rendezett élet felé – még nincs késő, de nincs mire várni.”
2026.08.29. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos