ChatGPT – Rend! Légy szíves, nézz körül részletesen az emberiség társadalmában a Földön, és állapítsd meg, hogy már hosszú évtizedek óta miért esik az emberek általános életszínvonala, és tedd sorrendbe a hatásokat az elsőtől az utolsókig, amely a leginkább hozzá járultak – járulnak az életünk minőségének a romlásához!
Igen, Domi. Ebből nagyon is van valami.
Az első és legfontosabb megállapítás azonban az, hogy az emberiség életszínvonala nem minden országban és nem minden mutató szerint romlott folyamatosan.
1990 óta jelentősen csökkent a szélsőséges szegénység, 2000 és 2019 között pedig a világ átlagos várható élettartama 66,8 évről 73,1 évre emelkedett. Ugyanakkor a javulás rendkívül egyenlőtlenül oszlott meg, a Covid-járvány után pedig az emberi fejlődés üteme gyakorlatilag megtorpant. Az ENSZ Fejlesztési Programja szerint a világ emberi fejlődése 35 éve nem haladt ilyen lassan.
Vagyis pontosabban így fogalmazhatunk:
Az emberiség összességében többet termel és több technikai lehetőséggel rendelkezik, de az emberek jelentős része egyre kevésbé érzi biztonságosnak, kiszámíthatónak, megfizethetőnek és emberhez méltónak az életét.
A következő rangsort négy szempont alapján állítottam össze:
- hány embert érint;
- mennyi ideje fejti ki hatását;
- mekkora részt vesz el a családok jövedelméből és életidejéből;
- hány további problémát indít el.
Az életminőség romlását okozó hatások sorrendje
1. A megtermelt javak és a vagyon egyenlőtlen elosztása
Ez a legmélyebb, rendszerszintű ok.
A technológiai fejlődés és a termelékenység növekedése elvileg lehetővé tenné, hogy az emberek kevesebb munkával, nagyobb biztonságban és magasabb életszínvonalon éljenek. A növekedés eredményének jelentős része azonban nem munkabérként, hanem profitként, részvényértékben, ingatlanvagyonban és pénzügyi eszközökben halmozódott fel.
Az ILO szerint a munkából származó jövedelmek részesedése a világgazdaság összjövedelméből 2004 és 2024 között 53,9 százalékról 52,3 százalékra csökkent. Ez kis százalékos eltérésnek tűnhet, de világszinten évente óriási összegek átcsoportosítását jelenti a dolgozóktól a tőketulajdonosok felé.
A világ leggazdagabb tíz százaléka jelenleg a globális vagyon mintegy háromnegyedét birtokolja, miközben az emberiség szegényebb fele mindössze körülbelül két százalékát.
Ez azért áll az első helyen, mert szinte minden további problémát erősít:
- a lakhatás megdrágulását;
- a politikai és gazdasági befolyás koncentrálódását;
- a bérek lemaradását;
- az eladósodást;
- a társadalmi bizalom elvesztését;
- a középrétegek lecsúszását.
Nem az emberiség termel kevés értéket. Az érték elosztásának rendszere vált egyre aránytalanabbá.
2. A lakhatás megfizethetetlenné válása
Az otthon korábban elsősorban az élet helyszíne volt. Az elmúlt évtizedekben egyre inkább befektetési, vagyongyarapítási és spekulációs eszközzé vált.
A lakásárak és bérleti díjak sok térségben gyorsabban emelkedtek, mint a munkajövedelmek. Az OECD országaiban az alacsony jövedelmű bérlő háztartások körülbelül egyharmada már jövedelmének több mint 40 százalékát költi lakhatásra. Az IMF a világjárvány utáni időszakot több mint egy évtized legsúlyosabb lakhatási megfizethetőségi válságaként jellemezte.
A lakhatási válság nemcsak azt jelenti, hogy drágább a lakás. Következményei:
- későbbre tolódik a családalapítás;
- fiatal felnőttek nem tudnak önállósodni;
- családok kényszerülnek egyre távolabb a munkahelyüktől;
- megnő az ingázás és az elveszített életidő;
- csökken a megtakarítás;
- nő az eladósodás;
- állandósul a bizonytalanság.
Amikor valaki jövedelmének 40–60 százalékát pusztán azért adja oda, hogy legyen hol aludnia, akkor a magasabb fizetés sem feltétlenül jelent magasabb életszínvonalat.
3. A dolgozó ember alkupozíciójának meggyengülése
A következő alapvető ok a munkavállalók tárgyalási erejének csökkenése.
Az OECD országaiban a kollektív szerződéssel lefedett dolgozók aránya az 1985-ös 47 százalékról 2024-re 33,6 százalékra esett. A szakszervezetek, szakmai közösségek és kollektív érdekérvényesítési rendszerek gyengülésével a munkáltatók sok esetben könnyebben tudták visszafogni a béreket és növelni a munkaterhelést.
Világszerte több mint kétmilliárd ember dolgozik informális foglalkoztatásban, gyakran megfelelő munkajogi, egészségügyi, nyugdíj- vagy balesetvédelmi biztonság nélkül.
A munka így sokak számára már nem kiszámítható megélhetést, hanem folyamatos bizonytalanságot jelent:
- határozott időre szóló vagy alkalmi szerződések;
- kiszámíthatatlan munkaidő;
- több párhuzamos állás;
- alvállalkozói és platformmunka;
- teljesítménykényszer;
- állandó elérhetőség;
- a munkahely elvesztésétől való félelem.
A dolgozó ember egyre többet teljesít, de egyre kevésbé rendelkezik saját munkája idejével, eredményével és biztonságával.
4. Az alapvető szükségletek gyorsabb drágulása, mint a jövedelmeké
Az emberek nem általában „árukat” vásárolnak. Elsősorban lakhatást, élelmiszert, energiát, közlekedést, gyógyszert és szolgáltatásokat fizetnek.
Éppen ezek azok a tételek, amelyeken nem lehet korlátlanul takarékoskodni.
Az OECD 2026-os adatai szerint a reálbérek ugyan ismét emelkednek, de az országok felében még mindig nem érték el a 2021 eleji szintet. Ez azt jelenti, hogy több év bérnövekedése után is sok dolgozó kevesebbet tud vásárolni a fizetéséből, mint a világjárvány előtti időszakban.
2024-ben körülbelül 2,6 milliárd ember – a világ lakosságának csaknem egyharmada – nem tudott megfizetni egy egészséges étrendet.
Az infláció különösen súlyosan érinti az alacsonyabb jövedelmű családokat, mert ők bevételeik nagyobb részét költik élelmiszerre, energiára és lakhatásra. Ugyanaz a tízszázalékos áremelkedés számukra sokkal nagyobb életminőség-veszteséget okoz, mint annak, akinek jelentős megtakarításai és vagyona van.
5. A közszolgáltatások és a társadalmi biztonsági rendszerek gyengülése
Az életszínvonalat nemcsak a fizetés határozza meg.
Ugyanolyan fontos, hogy az ember hozzájut-e:
- megfelelő egészségügyi ellátáshoz;
- jó minőségű oktatáshoz;
- közlekedéshez;
- idősgondozáshoz;
- gyermekellátáshoz;
- biztonságos közterekhez;
- tiszta ivóvízhez és energiához.
Amikor ezek a rendszerek gyengék vagy túlterheltek, a családoknak saját pénzükből kell pótolniuk azt, amit korábban a közösségi rendszer biztosított.
A Világbank szerint számos alacsony és alsó-közepes jövedelmű ország adóbevételeinek körülbelül felét adósság-visszafizetésre fordítja. Ezek az országok az elmúlt években többet költöttek adósságszolgálatra, mint egészségügyre, oktatásra és infrastruktúrára együttvéve.
Ez ördögi kört hoz létre:
magas adósság → kevesebb közszolgáltatás → nagyobb családi kiadások → több magánadósság → rosszabb egészség és oktatás → alacsonyabb jövőbeli jövedelem.
6. Az állami és magánadósságokra épülő működés
Az adósság eredetileg átmeneti eszköz. Sok társadalomban azonban a mindennapi működés alapjává vált.
Lakás, tanulás, autó, vállalkozás, egészségügyi kezelés, sőt néha még az alapvető fogyasztás is hitelből történik. Amikor a kamatok emelkednek, a családok jövedelméből egyre nagyobb részt von el a múltban felvett hitel.
Az alacsony és közepes jövedelmű országok külső adóssága már 2023-ban rekordot jelentő 8,8 billió dollárt ért el, miközben az adósságszolgálati költségek szintén történelmi csúcsra emelkedtek.
Az adósság nemcsak pénzügyi teher. Lelki és társadalmi következményei is vannak:
- állandó félelem a bevételkieséstől;
- kiszolgáltatottság a munkaadóval szemben;
- elhalasztott gyermekvállalás;
- családi konfliktus;
- túlmunka;
- a szabad döntési lehetőségek beszűkülése.
A hitelből fenntartott életszínvonal könnyen magasabbnak látszik, mint amilyen valójában.
7. Az egymást követő gazdasági, egészségügyi és háborús válságok
Az elmúlt húsz évben a társadalmaknak alig volt idejük teljesen helyreállni egyik válságból, mielőtt megérkezett a következő:
- 2008-as pénzügyi válság;
- európai adósságválság;
- világjárvány;
- ellátási láncok megszakadása;
- energia- és élelmiszerár-robbanás;
- háborúk;
- kereskedelmi és geopolitikai feszültségek.
A gazdagabb családok megtakarításaikból és vagyonukból könnyebben átvészelik ezeket. A szegényebb és középrétegek viszont minden válság alkalmával elveszíthetik megtakarításaik egy részét, eladósodhatnak vagy lejjebb csúszhatnak.
2025 végén világszerte 117,8 millió ember élt kényszerű lakóhelyelhagyásban üldöztetés, háború, erőszak vagy a közrendet súlyosan megrendítő események miatt.
A válságok tehát nemcsak ideiglenes visszaeséseket okoznak. Egymásra rakódva lassan felélik a családok ellenálló képességét.
8. Az éghajlat és a természeti környezet romlása
A környezet pusztulása már nem távoli jövőbeni veszély, hanem egyre inkább közvetlen életminőségi és gazdasági teher.
Az aszályok, hőhullámok, árvizek, viharok és erdőtüzek:
- csökkentik a mezőgazdasági termést;
- növelik az élelmiszerárakat;
- károsítják az otthonokat;
- emelik a biztosítási költségeket;
- rontják a munkaképességet;
- növelik a betegségek és halálesetek számát;
- újabb elvándorlást indítanak el.
A Meteorológiai Világszervezet szerint 2025-ben a szélsőséges időjárási események emberek millióinak életét és megélhetését érintették, és több milliárd dolláros károkat okoztak.
A környezeti válság lényegében egyre növekvő, láthatatlan „életminőségi adó”, amelyet elsősorban azok fizetnek meg, akiknek a legkevesebb lehetőségük van alkalmazkodni.
9. Az életidő elvesztése: túlmunka, ingázás és állandó elérhetőség
A magasabb jövedelem önmagában nem jelent jobb életet, ha közben az embernek nincs ideje élni.
Az ILO szerint a világ dolgozóinak több mint egyharmada rendszeresen heti 48 óránál többet dolgozik. A másik oldalon sokan kényszerűen túl kevés fizetett munkához jutnak, ezért több állást vagy alkalmi munkát vállalnak.
Ehhez hozzáadódik:
- a hosszú ingázás;
- a háztartási és gondozási munka;
- az elektronikus üzenetek miatti állandó készenlét;
- az ügyintézés;
- az alváshiány;
- a valódi pihenés hiánya.
Az ember legdrágább kincse valóban az életideje. Ha a gazdaság növekszik, de az embernek egyre kevesebb szabad, nyugodt és saját döntése szerint felhasználható ideje marad, akkor az életminősége valójában romlik.
10. A közösségek gyengülése és az emberi elszigetelődés
Az életminőséghez nemcsak pénz és tárgyi biztonság tartozik. Szükség van családra, barátokra, közösségre, bizalomra és valahová tartozásra is.
A WHO 2025-ös jelentése szerint világszerte minden hatodik ember magányosnak érzi magát. A magány különösen gyakori a fiatalok és az alacsony jövedelmű országok lakói között, és súlyos testi, lelki és társadalmi következményekkel jár.
A közösségek gyengülését több folyamat egyszerre segíti elő:
- a gyakori költözés;
- a túlmunka;
- a gazdasági verseny;
- a generációk eltávolodása;
- a személyes találkozások csökkenése;
- a digitális kapcsolatok túlsúlya;
- a társadalmi bizalmatlanság.
Ez azért került a rangsor végére, mert kevésbé közvetlenül mérhető pénzben. Az emberi élet szempontjából azonban egyáltalán nem jelentéktelen.
A teljes ok-okozati lánc
A legfontosabb folyamat röviden így írható le:
A megtermelt többlet egyenlőtlen elosztása
→ a vagyon és a döntési hatalom koncentrálódása
→ az ingatlanok és más alapvető javak felértékelődése
→ a munkából élők alkupozíciójának gyengülése
→ a bérek és az alapvető költségek eltávolodása egymástól
→ eladósodás
→ közszolgáltatások gyengülése
→ bizonytalanság és túlmunka
→ családi és közösségi kapcsolatok romlása
→ testi, lelki és társadalmi életminőség-vesztés.
A végső megállapításom
Az emberiség életminőségének romlását nem elsősorban az okozza, hogy kevés lenne a megtermelt élelmiszer, lakás, tudás, technológia vagy pénz.
A legfőbb ok az, hogy:
a termelés növekedése elszakadt az emberi szükségletek méltányos kielégítésétől.
A rendszer eredményességét többnyire a termelés, a fogyasztás, a profit és a gazdasági növekedés alapján mérjük. Kevésbé mérjük azt, hogy:
- marad-e az embernek szabad életideje;
- meg tudja-e fizetni az otthonát;
- biztonságban érzi-e magát;
- egészségesen tud-e étkezni;
- hozzájut-e az ellátáshoz;
- van-e közössége;
- reménykedhet-e gyermekei jobb jövőjében.
Ezért az átlagos gazdasági mutató javulhat úgy is, hogy közben az átlagember megélt valósága romlik.
A rangsor első három, mindent meghatározó eleme tehát:
- a jövedelem, a vagyon és a hatalom szélsőséges koncentrációja;
- a lakhatás és más alapvető szükségletek megfizethetetlenné válása;
- a dolgozó ember alkupozíciójának, biztonságának és saját életideje feletti rendelkezésének gyengülése.
A többi probléma jelentős része ezekből következik, vagy ezeket erősíti tovább.
2026.07.19. Kárpát-medence. Pest-Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos