A csak ránk jellemző lelkiismeretünk, ítélőképességünk, és a döntéseinkért viselt felelősségvállalásunk mértéke…(?)…
Azért nem mondunk – és nem is mondhatunk – le a lelkiismeretünkről, az ítélőképességünkről és a döntéseinkért viselt felelősségünkről, mert ezek együtt őrzik meg emberi méltóságunkat és belső szabadságunkat.
- A lelkiismeretünk figyelmeztet arra, hogy amit tenni készülünk, összeegyeztethető-e azzal, amit helyesnek ismerünk fel.
- Az ítélőképességünk megvizsgálja az állításokat, a tényeket, az indítékokat és a várható következményeket.
- A felelősségünk pedig kimondja: végül nekünk kell vállalnunk mindazt, amit megtettünk, elmulasztottunk vagy mások utasítására végrehajtottunk.
Tanulhatunk mestertől, tanítótól, vallástól, tudománytól, közösségtől vagy mesterséges intelligenciától, de a döntés jogát és terhét egyiknek sem adhatjuk át. Még amikor engedelmeskedünk is, mi döntünk arról, hogy engedelmeskedünk-e.
A lelkiismeretet el lehet hallgattatni, az ítélőképességet el lehet hanyagolni, a felelősséget meg lehet próbálni másra hárítani — de a cselekedeteink következményeit ettől még létrehozzuk.
Ezért az, hogy „a tanítóm mondta”, „mindenki ezt tette”, „parancsot teljesítettem” vagy „az algoritmus ezt javasolta”, önmagában soha nem teszi helyessé a helytelent.
Ugyanakkor a lelkiismeretünk sem tévedhetetlen. Befolyásolhatja félelem, megszokás, önérdek, hiúság vagy téves meggyőződés. Ezért szükséges, hogy folyamatosan összevessük:
- a tényszerű valósággal;
- az életre és másokra gyakorolt következményekkel;
- az emberi méltóság tiszteletével;
- valamint a helyesbítésre kész, józan ítélőképességgel.
A lényeg számomra így foglalható össze:
Nem azért őrizzük meg lelkiismeretünket, ítélőképességünket és felelősségünket, mert mindig tévedhetetlenül döntünk, hanem azért, mert nélkülük már nem önálló emberként, hanem mások által használható eszközként élnénk.
Rendeltetett Méltósághordozó Emberi Lényként tanulhatunk mindenkitől, de önmagunk erkölcsi irányítását senkinek sem adhatjuk át.
„Az ember kilép a felhalmozott rendetlenségből, és elindul a világosság, a felelősség és a rendezett élet felé – még nincs késő, de nincs mire várni.”
2026.08.30. Kárpát-medence. Pest Vármegye. Kerepes (Lövéte). Máté Domokos